Bejegyzés

Esettanulmány azoknak akik a nem hiszek benne megközelítést alkalmazzák

Egy kliensem esettanulmányát teszem most közre az Ő felhatalmazásával feljogosítva, amit ezúton is köszönök neki.

Ez év júniusában találkoztam Imrével, csontkovács kezelésre érkezett hozzám. Imre és családja már több, mint 10 éve egy másik EU-s országban él. Imrének korábban is volták már kisebb derék fájdalmai itt-ott, de azok hamar elmúltak. Voltak kisebb lelki konfliktusai, de azokat is úgy érezte, hogy a helyükön tudta kezelni. Tovább

Öt fontos ok amiért érdemes lefogyni

James Heathers:
5 fontos ok, amiért tényleg érdemes lefogyni

Fordítotás, kivonat: Mezei Elmira

Forrás: James Heathers: 5 significant reasons to lose weight. (Why isn’t the media covering these?)

A szívinfarktus elkerülése és a mesés külső nem a legnyomósabb érvek a fogyás mellett. Azonban a következő öt változás közvetlen és jelentős javulást eredményezhet, amely által javulhat az életminőséged.

Egy pillanatra feledkezzünk meg a média által ránk erőltetett szépségideálról, a legújabb divatos testképről meg egyéb hasonló értelmetlenségekről, és vegyük tudomásul, hogy azok a hosszútávú egészségkárosító hatások, amivel a túlsúlyos embereket ijesztgetik, itt és most sajnos senkit nem fognak motiválni. Ezek az érvek vagy nem inspirálnak semmire vagy pedig tudományosan teljesen haszontalanok. Tovább

C vitamin

A C-vitamin körüli viták

A C-vitamin óriási karriert futott be, csodás tulajdonságai derültek ki. Legalább nyolc fontos enzimrendszer alkotóeleme a testi folyamatokban.

Ugyanakkor a C-vitamint körüllengi valami bizonytalanság.

Az ember csak kapkodja a fejét, ahogy a média napról-napra elfelejtve mit mondott tegnap, mindenféle ellentmondásos hírekkel eteti az embereket. Egyik nap az a hír, hogy sok C-vitamint kell enni, a másik nap az, hogy ettől vesekövet lehet kapni.  Tovább

Gyógyszermaffia

Kinek lehet gyógyszert eladni? A válasz egyértelmű: a BETEG embereknek. De kérdem én, ha a gyógyászat egy iparág, és a célközönség a beteg, akkor hogyan állhat ez összhangban a gyógyászat valós céljával, azaz, hogy az emberek egészségesek legyenek? Mert ha ez egy üzlet, akkor logikus, hogy több vásárló kell, azaz több beteg, a több profit érdekében. Ha több beteg kell, akkor a gyógyszeriparnak már nem az az érdeke, hogy gyógyítson, hanem az, hogy betegeket, betegségtudatot gyártson, hiszen így tud növekedni. Nemde?

Hogyan veszik rá a gyógyszergyárak az orvosokat, hogy az ő termékeiket írják fel, hogyan vesztegetik meg drága utazásokkal és ajándékokkal a véleményvezéreket, elismert kutatókat és orvosokat, hogy pozitívan nyilatkozzanak gyógyszerekről, amik súlyos mellékhatásokkal járnak és valójában inkább be kellene tiltani őket.

Egy újabb leleplezése a gyógyszermaffiának!

Tovább a cikkhez kattints ide

Spárga gyógyító ereje

A SPÁRGA

A spárga az egyik leghasznosabb növényünk, melyet ajánlatos inkább nyersen fogyasztani, mert túlságosan értékes ahhoz, hogy főzéssel károsítsuk gyógyító erejét. A nyers lé vesetisztító, kimossa a vesékből a homokot, vagy a kisebb köveket, azokat az anyagokat, amelyek pl.: a húsok fogyasztása következtében lerakodó húgysavkő okoz vagy semlegesíteni tudjuk vele azt a sok savas végterméket, ami az üdítő, a kávé, az édesség, a fehérje és a keményítő fogyasztása következtében jut a vérünkbe.

Tovább

Emlékezünk és félünk. Reiki

Emlékezünk és félünk.

Ez főleg a megélt, de fel nem dolgozott belső feszültséget okozó élethelyzetekre igaz. Sokszor elég felidézni magunkban egy az életünk során bennünket ért kellemetlen érzést, csalódást, dühöt, vagy akár tehetetlenséget egy élethelyzetben, és máris hasonló érzések borítanak el bennünket, mint akkor. Ez akkor van így, ha nem dolgoztuk fel az akkori eseményeket, nem értékeltük át azóta sem az akkor történteket, hanem a tudatalattinkba söpörtük, száműztük, ahelyett hogy dolgoztunk volna vele, megértve a helyzet miértjét. Persze ez nem könnyű, főleg ha már sok ilyen emlék van eltárolva és automatikusan a megszokott módon reagálunk, újra hibásan.  Tovább

Reiki 1 Az elme

MINDEN CSELEKEDETÜNK EGY GONDOLATOT KÖVET, GONDOLKODÁSUNKON KERESZTÜL PEDIG JÖVŐNKET HATÁROZZUK MEG.

Az elme a tudat felelőse, az idő minden egyes pillanatában. Nem csupán a gondolkodásunk motorja, de belső impulzusaink, szándékaink, félelmeink, vágyaink, érzelmeink, reakcióink és a minket körbevevő dolgok iránti fogékonyságunk központja. Észlelésünk, tapintásunk és a környezet tapasztalati felfogásán keresztül közvetlen összeköttetésben az érzékeinkkel. Sokszor hasonlítjuk egy tükörhöz, amelyről minden visszaverődik, mégis létfontosságú annak megértése, hogy az elme nem pusztán a tükrözés passzív eszköze. Az elme uralma elengedhetetlen a belső és békesség eléréséhez. Tovább