Bejegyzés

Esettanulmány azoknak akik a nem hiszek benne megközelítést alkalmazzák

Egy kliensem esettanulmányát teszem most közre az Ő felhatalmazásával feljogosítva, amit ezúton is köszönök neki.

Ez év júniusában találkoztam Imrével, csontkovács kezelésre érkezett hozzám. Imre és családja már több, mint 10 éve egy másik EU-s országban él. Imrének korábban is volták már kisebb derék fájdalmai itt-ott, de azok hamar elmúltak. Voltak kisebb lelki konfliktusai, de azokat is úgy érezte, hogy a helyükön tudta kezelni. Tovább

Nyakfájás

Nyakfájás

A nyakfájás kezelhető megfelelően választott technikával, a fájdalmat nem elnyomni (tüneti kezeléssel, mint a fájdalomcsillapítók szedése), hanem megszüntetni kell.

A mozgatás az izmok feladata.
Amennyiben tartósan a természetestől nagyban eltérő testhelyzetben tartózkodunk (pl: ülőmunka, autóvezetés…), ahol a támasztó, tartó rendszer nem tud hatékonyan működni, ott az izomzatnak kell bekapcsolódnia és besegítenie az adott testhelyzet fenntartásához, s ha ez nem jár együtt elmozdulással és tartós, az izom „túlműködik”, elfárad, feszes, görcsös és fájdalmas lesz. Tovább

Vélemény 22

Elképzelni sem tudtam már az életem kataflán és egyéb gyógyszerek nélkül. Több, éves jövedelmet költöttem arra, hogy megoldást találjak a már teljesen elviselhetetlen merev nyakamra. Odáig jutottam, hogy a fájdalomcsillapítók ellenére sem tudtam már fájdalom nélkül megmozdítani a fejem, nyakam már a nyelés is fájdalmat okozott. Tovább

Cranioszakrális válaszok

Kérdések és válaszok a craniosacralis (kranioszakrális) kezeléssel kapcsolatban ?

  • Alkalmazható daganatos betegségek esetén?
  • Nem értem miért jó a kismamának?
  • Van-e kizáró életkor?
  • Mit érezhetek a kezelés alatt?
  • Nem hiszek semmiben, miért pont ebben kellene higgyek?!
  • Gerincsérveim vannak, állandóan műteni akarnak, de nem engedem, ez a kezelés tud segíteni?
  • Rendszeresen fáj a fejem és migrénem van…..?

Tovább