Alapvető ismeretek és fontos tudnivalók 2. rész a gerinc felépítése

Gerincünk igen sok apró elemből épül fel: csontos részekből, izmokból, porckorongokból, ízületekből és kötőszövetes szalagokból. Itt található mint legvédet­tebb központi szervünk a gerincvelő és a hozzá tar­tozó idegek.
A gerinc a hát közepén húzódik végig. ,Gerincoszlopunk” a szó szoros értelmében véve nem oszlop, sokkal inkább tekinthető 24 különálló csigolyából, valamint a keresztcsontból, ill. a farkcsontból felépülő láncnak. A keresztcsont és a farcsont összesen 10 csigolyából épül fel, s ezek a csigolyák egy-egy el­csontosodott blokkba forrtak össze.

A gerinc 7 nyakcsigolyából, 12 hátcsigolyából, 5 ágyéki csigolyából, a keresztcsontból és a farkcsontból áll (figyeld meg a gerinc görbületeit)
A 24 csigolyatest egymáshoz viszonyítva különböző mértékben mozgatható. Három nagy csoportra osztjuk a csigolyákat: a nyaki gerinc 7 csigolyából, a háti gerinc 12 csigolyából, az ágyéki gerinc 5 csigolyából áll.
Ha a gerincet elölről tekintjük meg, akkor külön darabokból álló függőlegesen egymásra épített toronynak felel meg. Ha viszont oldalról nézzük, akkor kettős S alakú ívet ír le. Ennek az ívnek megvan a saját jellegzetessége: a nyaki és az ágyéki gerincszakasz területén előrefelé kidomborodik (lordózis), a háti gerincszakasz, ill. a kereszt- és farkcsont területén pedig hátrafelé hajlik (kifózis). Ha az ágyéki lordózis igen kifejezett, akkor beszélünk előredőlt gerincről (foko­zott ágyéki lordózisról); ha a háti kifózis fokozódik, akkor beszélünk púpról.

Miért van ez a kettős „S” alak?

Ha a gerinc minden oldalról tekintve egyenes lenne, akkor a hosszanti irányban keletkező lökéseket csak a puhább alkotó­részek, adott esetben a csigolyák között lévő porcko­rongok foghatnák fel. Ez a kettős „S” alak – amit a természet biztosít számunkra – a gerincet ért ráz­kódások esetén, pl. ugráskor vagy futáskor, úgy mű­ködik, mint egy elasztikus rugó (segít elképzelni a folyamatot): a rázkódásokat az egyre fokozódó görbületek és végül a rugalmas kiegyenesedés lecsillapít­ja, hasonló módon lehetséges, hogy ha pl. átugrunk egy falat, az ekkor keletkezett rázkódás nem tevődik át csillapítatlanul a koponyánkra. A rázkódásoknak a csigolyákra és a porckorongokra kifejtett hatása is lényegesen csökken ezáltal. Már ebből is látható, hogy a gerinc csak teljes egységében működik és nem szabad a csigolyákat külön-külön vizsgálnunk.

A mozgás legkisebb építőkövei nem a csigolyacson­tok, hanem az úgynevezett mozgásszelvények.

Egy ilyen legkisebb mozgási (funkcionális) egység két szomszédos csigolyából és a közöttük levő porckorongból valamint a hozzájuk tartozó ízületekből áll.Foglalkozzunk kicsit alaposabban ezekkel az épí­tőkövekkel. A csontos rész, a csigolya, több különálló építőelemből áll. A legerősebb, majdnem henger alakú része a csigolyatest, melynek feladata a teherviselés. Minél nagyobb terhet kell viselnie, annál erősebb felépítésű. Ennek alapján érthető, hogy a csigolyák a nyaki gerinc területén, ahol csak a fejet kell tartani, viszonylag keskenyebbek. Ezzel szemben az alsó ágyéki csigolyák, amelyeknek a legnagyobb terhet kell viselniük, a legerősebbek és a legrobusztusabbak. Csonttömegük lényegesen nagyobb, mint a nyaki csigolyáké.

A csigolyatest hátsó részéből ered a csigolyaív. A csigolyaívek félkört írnak le. A csigolyatestek és a félkör alakú csigolyaívek között képződik a gerinccsatorna. A gerinccsatornát úgy képzelhetjük el, mint egy hosszú, csontos alagutat, amely a fejtől egészen a farkcsontig húzódik és sok különálló (csigolya­testekből és csigolyaívekből felépülő) csőszerű képződmény. A csigolyaíveknek összesen hét csontos nyúlványa van, bal és jobb oldalon egy-egy harántnyúlvány; há­tul az ún. tövisnyúlvány, alul és fölül pedig két-két ízületi nyúlvány. A tövisnyúlványokat hátul a gerinc közepén mindenki magának is jól kitapinthatja. Vizs­gáljuk meg egyszer a háti gerincszakaszunkat: egy ki­dudorodó középvonalat tapinthatunk. Ennek a középvonalnak minden egyes kidudorodása a tövisnyúlvá­nyok hátsó végének felel meg.