Lúdtalp

Mechanikai és statikai szempontból a lábra hárul a legtöbb munka. Viseli az egész test súlyát állás és járás közben, és minden lépésnél viselnie kell a talajjal való érintkezésből származó megrázkódtatásokat. Bonyolult szerkezete miatt már kisebb sérülések vagy rendellenességek is zavarokat, fájdalmakat válthatnak ki.

A lúdtalp kezelhető megfelelően választott technikával.

Mechanikai és statikai szempontból a lábra hárul a legtöbb munka. Viseli az egész test súlyát állás és járás közben, és minden lépésnél viselnie kell a talajjal való érintkezésből származó megrázkódtatásokat. Bonyolult szerkezete miatt már kisebb sérülések vagy rendellenességek is zavarokat, fájdalmakat válthatnak ki. A harántboltozat a lábközépcsontok fejecsei irányában egyenletesen ellapul. Az ívek tartását és rugalmasságát egyben a láb mozgásait az erős szalagrendszer és izomzat biztosítja. A terhelés következtében az ívek minimálisan ellapulnak. A boltíves szerkezet rugalmassága révén „lengéscsillapítóként” működik, illetve rugóként raktározza a lépés energiáját. Ha az egység bármely pontja meggyengül, a láb működőképességének csökkenése következik be. Ha a terhelés és a teherbíró képesség között az egyensúly megbomlik, létrejönnek az ún. statikai deformitások. A rugalmas szalag és izomrendszer a boltozatot fenntartani nem tudja, létrejönnek azok a kórképek, amelyeket „lúdtalp” néven foglalnak össze.

Elmozdulás

Elmozdulás

A lúdtalpak jelentős részét igen eredményesen és tartósan lehet kezelni manuálterápiával. Fontos a vázrendszer teljes egészének a szimmetriába történő visszaállítása. A láb és a lábfej a csípő, ízületeinek speciális kimozgatása szükséges. Itt nem elég egyetlen kezelés, kezelés sorozatban kell gondolkozni. És otthonra is marad tenni való, mert a siker másik kulcsa a rendszeres végzett tornagyakorlatokban rejlik.

A lúdtalp problémák kezelése egy holisztikus állapotfelméréssel kezdődik, majd a probléma oldásához megfelelő masszázstechnikát alkalmazok. Ezek után, szükséges a mobilizáció (orvosi gyógymasszőr kimozgatás) és a manipuláció (csontkovácsolás, csontrakás).
Minden alkalommal arra törekszem, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét és azt meg is szüntessük.