Győzedelmeskedj a fájdalom felett

Győzedelmeskedj a fájdalom felett gyógyszerek és műtét nélkül!

Bármennyire is hihetetlen megszabadulhatsz minden fájdalomtól legyen az fizikai vagy mentális.

Először is meg kell értsd, hogy miért nem használnak a gyógyszerek, vagy miért jön vissza egy fájdalom azután, hogy megműtöttek és a műtét sikeres volt.

A testünk és az elménk szorosan össze van kapcsolva, ezt később elfogom magyarázni, de előbb elmesélem, hogy jöttem erre rá saját magamon keresztül. Majd ennek a felismerésnek hatására tovább kutattam a lehetőségeket, hogy másoknak is tudjak segíteni.

Sok évvel ezelőtt kezdődött, amikor még 16 éves voltam egy munkatársam – 110 kg nehéz atléta – miközben hason feküdtem, egyszer csak meglepetésszerűen beletérdelt a hátam közepébe.
Reccs! Ezt éreztem én, de igazán akkor nem tulajdonítottam neki többet.

Néhány évvel később, megváltozott a munkaköröm, áthelyeztek. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy tompa nyomás van a hátam közepén, ami egyre többször jelentkezik és már fájdalomként éltem meg. Zavarta a minden napjaimat.

Elmentem kivizsgáltatni mi lehet a baj. A harmadik röntgenre sikerült átvilágítani úgy, hogy felállítsák a diagnózist.

A D3-D4 csigolya között discus keskenyedés van. Ez volt az ami nem mondott a számomra semmit.

Gyógyszeres és fizikoterápiás kezeléseket kaptam. Majd gyógytornát. Kicseréltem a fekhelyemet.

Mindent végig csináltam, de nem múlt a fájdalom, hol jobb hol rosszabb időszakok követték egymást.

Orvosi és gyógytornászi tanácsokat is kaptam.
Az első így szólt: tanuljak meg vele együtt élni.
A második így szólt: ha nem vigyázok magamra, akkor idős koromra hajlott hátú bottal járó ember leszek.

Így telt el 5-6 év, azt hittem hogy hozzá szokok a fájdalomhoz, de nem ez történt. Beépült ugyan a minden napjaimba, de nem pozitív előjellel. Ingerlékeny, stresszes voltam a feladok elvégzéséhez több koncentrációra volt szükségem. Azokat bántottam akik nem érdemelték meg.

Sok évi szenvedés után egyszer csak elmúlt a fájdalmam.

De mi történt?

Győzedelmeskedj a fájdalom felett gyógyszerek és műtét nélkül!

Hogy is működünk:
A testünk és az elménk szorosan össze van kapcsolva.
A krónikus fájdalomnál összetett kapcsolat van az érzelmek és a fizikai érzések között.

Amikor elkezded elengedni az érzelmi oldalt annak eredményére egy furcsa dolog történik.

Sokan mások akikkel beszéltem így fogalmazták meg:
„Ha az érzelmi reakcióm, fájdalmam megszűnik, akkor a fizikai fájdalom is elmúlik.”

Ez furcsa, nem?

És amikor a fájdalom elmúlik, akkor rájössz, hogy kevesebb hatalmat kell engedj a káros érzelmeknek.
Így kezdődhet egy jó ciklus a gyógyulás.
Ez a ciklus éles ellentétben van a fájdalom ciklussal.
A fájdalom ciklus azt generálja, hogy a fájdalom érzékenység egyre rosszabb.

Tehát, ha beidegződött egy érzés legyen az fájdalom, sokszor akkor is érzed még amikor az már nincs is jelen, mert az izmaid az idegeid bememorizálták azt és, ha elkezded keresni az elmédben ezt a fájdalmat azzal el is indítottad az ördögi kört. Ez az egyik oka amiért nem tudsz megszabadulni a fájdalomtól.

Nos velem az történt, hogy volt egy munkahelyem ahol igen jó jövedelmem volt, de a kollektíva az már kevésbé volt jó.

Szinte mindenki áskálódott mindenki ellen, mert így akart a jó jövedelem mellett még többre szert tenni.

Mivel nem álltam be az áskálódós sorba, de mégis az egyik legmagasabb, ha nem a legmagasabb jövedelmem volt, mert az ügyfelek inkább az én munkám részesítették előnybe ezért nem túl meglepő, ha Én lettem az egyik fő célpontja a többiek irigységének….

Talán innen már kitalálod, napról napra egy kevesebb kedvem volt bejárni dolgozni. És ahogy fogyott a kedvem, de a pénz ott tartott, úgy egyre jobban fájt a hátam, ezt akkor nem kötöttem össze. Sőt még azután sem mikor addig feszítettem itt a húrt, még kirúgtak és más munka után kellet néznem.

Ekkor annyira elvoltam foglalva azzal, hogy milyen igazságtalanság ért és, hogy most hogy fogom tudni pótolni azt az anyagi veszteséget ami ezen jól fizető állás elvesztésével járt, hogy észre sem vettem, hogy a munkahelyem megszűnését követően megszűnt a hátfájdalmam is.

Szeretnél megszabadulni a problémáidtól, a fájdalmaidtól?

Akkor a Reiki 1 tanfolyam neked szól további információért kattints ide.