Fától az erdőt

Addig még valaki a problémájával van elfoglalva azt megoldani is képtelen.

Van egy ismerősöm akinek egy ritka betegsége van. Bárkivel kezd beszélgetni nem telik bele sok idő és máris a betegsége lesz a téma. Elfogja mesélni mennyi mindent megtesz a gyógyulásának reményében, mennyi helyen járt már segítségért, mennyi mindent olvasott már erről a betegségről, mennyi mindent kipróbált már, de semmi sem hatott vagy csak ideiglenesen ért el eredményt és az sem volt igazán említésre méltó.

Elmeséli, hogy az orvostudomány igazából nem tudja mi a bajának az okozója és azt mondják neki, „hogy betegsége az élete előre haladtával nemhogy javulni hanem inkább romlani fog. Készüljön fel, mert így fogja leélni az életét.”

Szóval azt hallod tőle, hogy Ő már kipróbált mindent, ami segíthetne, igazából szakértő lett a témában, de nincs segítség………….

Ismerős?

Te is ismersz valakit, akinek ugyan más a betegsége, de ugyanezeket mondja?

Íme két dolog amit nem hajlandók az emberek megtenni a gyógyulásuk érdekében:

Radikális életmód és étrend változtatás.

És itt egy harmadik ami az elmén keresztül zajlik. Ne mástól várd a megoldást!

Azaz addig még a problémával, betegséggel vagy elfoglalva, addig az köti le minden erőd. De ha egyszer is ugyanilyen erőráfordítással az egészségeddel, a probléma megoldással lennél elfoglalva megtapasztalhatnád milyen csodára vagy képes!

Nézzünk egy egyszerű példát: nem szeretnék olyanná válni, mint anyám, csak olyat ne csináljak mint anyám,……… biztos tudod folytatni. És aki ezt mondogatja, egyre inkább azt tapasztalja, hogy olyanná válik, mint az anyja!

Mi lenne ha e helyett azzal foglalkoznál, hogy milyenné szeretnél válni. Tehát nem azzal, hogy milyen nem akarsz lenni, hanem azzal, hogy milyen szeretnél lenni.

Még egyszerűbben:
1, ne arról beszélj mit nem akarsz, milyen nem akarsz lenni
2, arról beszélj mit akarsz milyenné akarsz válni!

Tehát, ha nem szeretnék olyan lenni, mint anyám, mert nem szeretnék én is aggodalmaskodó lenni.
Akkor a megfelelő gondolat pl.: Megbízok magamban, mert erős és bátor vagyok………… Szeretem az életem. Szívem megtelik boldogsággal és szeretettel………………….

Még többet szeretnél megtudni, akkor az általam közvetített REIKI és Önhipnózis tanfolyam neked szól.

Pintér László gyógyító

Szeretet és Fény
Pintér László