Vélemény 19
Kedves Laci,
Néhány gondolattal szeretném segíteni azokat, akik az enyémhez hasonló problémákkal küzdenek. A magam részéről azonban a küzdés szó már nem is helyes. Jó néhány éve járok hozzád csontkovács kezelésekre, masszázsra. A stressz, a sokszor kimerítő munka lelki terhei már fizikai formát is öltöttek, úgy éreztem, hogy nem vagyok jó helyen, nem azt csinálom amit szeretek, ugyanakkor azt sem tudtam, hogy mit szeretnék igazán.

Ekkor ajánlottad 2015. év elején a Reiki 1 tanfolyamot. A címe „A kezdet” már elgondolkodtatott, a tanfolyam pedig kifejezetten izgalmas és érdekes volt számomra óriási élményekkel. Azóta naponta végzek gyakorlatokat, a gondolkodásom teljesen megváltozott. Sokkal kitartóbb vagyok, pozitívan állok a kihívásokhoz (már nem problémákat látok), egyre erősebben érzem az éltető energia hatását. Továbbra is keresem az utamat, de az út már nem olyan széles és szerteágazó. Sok szorongást elengedtem, végiggondoltam. Könnyedebbnek és tisztábbnak érzem magam, el tudom engedni magam, ki tudok kapcsolni, jókat alszom. Az életem változott meg, felszabadultabb vagyok, merek tenni és lépni a saját magam érdekében.
Talán egy kis üzenet azoknak, akik hezitálnak vagy kételkednek: Ne kételkedj abban, amit te magad megtapasztaltál és érzed a pozitív hatását. Bízz a saját intuícióidban!
Hálás köszönettel:
Judit